Program:
9.00 közös reggeli ima – a Káposztásmegyeri Plébánia ifjúsági csoportjának vezetésével – (Plébániakert)
10.00 előadás – Kajtár Edvárd atya, a Központi Szeminárium lelkivezetője – (Plébániakert)
11.00 fakultációk
Beszélgetés a főelőadóval – (Művelődési Ház)
Keresők – Kerényi Lajos SchP – (Nagytemplom)
Engedelmesség a házasságban – Egy nagymarosi házaspár
Biblikus fakultáció – Radnóti Mária szociális testvér – (Református templom)
Élő Könyvtár és Meghallgat-lak sátor – (Napközi)
Kérdezz-felelek – Brückner Ákos Előd OCist, Somogyi Sándor, Várnai Péter atyák – (Kálvária)
Csendes szentségimádás – (altemplom)
Kiscsoportos beszélgetések – (Duna-part)
13.00 ebédszünet – idő a személyes találkozásokra
14.00 szentségimádás – a nagymarosi ifjúsági közösségek közreműködésével – (plébániakert)
15.00 szünet
15.30 énekpróba a szentmisére
16.00 szentmise – főcelebráns: Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyéspüspök – (Plébániakert)
18.00 közös éneklés – Sillye Jenő
Nagymarosi Levél
minden Krisztust kereső közösségnek
2014 őszén
„Engedelmeskedjetek egymásnak!” (Ef 5,21)
Kedves Testvérem!
Az engedelmesség a más emberekkel való együttélésünkhöz, de végső soron hívő létünk lényegéhez is tartozik. Hinni azt jelenti, hogy engedelmeskedünk Istennek, rábízzuk magunkat, de ezt az „önmagunkat kiszolgáltató bizalmat” az emberekkel is meg kell élnünk.
Miért engedelmeskedjem?
Az engedelmességet kellemetlen dolognak szoktuk tartani: le kell mondanom arról, amit én szeretnék, és engednem kell egy másik akaratnak, ami lehet, hogy nem is jó nekem. Pedig az engedelmesség alapvetően a jóért van, hogy nekem is, és annak is, akinek engedelmeskedem, jó legyen.
Az engedelmesség egészséges és szükséges az emberek együttélésében. Ha például a kisgyermek nem fogad szót a szüleinek, az könnyen veszélybe sodorhatná őt. „Nem jó az embernek egyedül” – mondja az Úr Ádámról (Ter 2,18). Mivel nem egyedül élünk a földön, és szükségszerűen egymásra vagyunk utalva, lényeges, hogy tudjunk egymásnak engedelmeskedni, vagyis nyitottak legyünk a másik akaratára, szükségleteire, és tudjunk engedni neki. Az engedelmesség a lényünkbe van kódolva, és a hitünkhöz is hozzátartozik. Hinni engedelmesség.
A Fiú engedelmes az Atyának – Jézus engedelmes a szüleinek
Amikor József és Mária háromnapi keresés után megtalálták a tizenkét éves Jézust a templomban, Jézus hazatért velük Názáretbe, és „engedelmeskedett nekik” (Lk 2,51). Jézusnál ez a természetes engedelmesség nemcsak emberi mivoltának része: valójában az, hogy a Fiú, a második isteni személy, leszállott a mennyből, és megtestesült Szűz Mária méhében, engedelmességből történt. Vele kapcsolatban írja a Zsidókhoz írt levél szerzője: „Áldozatot és felajánlást nem kívántál, de testet alkottál nekem. Nem kedves előtted az engesztelő és égő áldozat. Akkor így szóltam: Íme, jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van.” (Zsid 10,5-7). Mindaz, amit Jézus értünk tett és nekünk mondott, Atyja iránti engedelmességből történt. Isten szeretet, vagyis a Szentháromság személyei egymás között örök szeretetben vannak, ezért a Fiú engedelmessége az Atya iránti szeretet kifejezése: enged neki és teljesen rábízza magát.
Az akaratunkról való lemondás egy másik akarat javára mindig küzdelem. E szenvedés oka Ádám és Éva engedetlenségéből ered: nem engedelmeskedtek az Úrnak, ez volt bűnük elindítója, az Úrtól való eltávolodásuk oka, így az engedelmesség az Úrhoz való visszatérés fáradságos küzdelmévé lett. Ezt a fáradságot Jézus is megtapasztalja, ezért imádkozik háromszor is így: „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el engem ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem ahogyan te!” (Mt 26,39.42.44) Jézus gyötrődése az ember Isten iránti engedetlenségének meggyógyítása volt: „Annak ellenére, hogy ő volt a Fiú, a szenvedésből engedelmességet tanult.” (Zsid 5,8) Jézus engedelmessége az Atya és az irántunk való szeretetének jele, a mi engedelmességünk neki a hitünk és a szeretetünk jele. Az Atya teljes odaadással fogadja a Fiú „halálos” engedelmességét: Jézus „engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig, ezért Isten felmagasztalta őt.” (Fil 2,8-9)
„Engedelmeskedjetek egymásnak!” (Ef 5,21)
Ezt a felszólítást intézi Pál apostol a házaspárokhoz, vagyis a férj engedelmeskedjék a feleségének, és a feleség is engedelmeskedjen a férjének. Az engedelmesség – mivel a szeretet és a bizalom hordozója – alapvetően nem egyoldalú, hanem kölcsönös valóság. Az engedelmességet valaki részéről el is kell fogadni. Amikor például a férj engedelmeskedik a feleségének, a feleség „cserébe” gondoskodó befogadást nyújt, és viszont. Engedelmeskedni, de valaki engedelmességét elfogadni is felelősség: egymás hordozása a szeretetben. Ez azért lényeges, mert itt születik meg az emberek közötti béke is.
Mikor nem kell engedelmeskedni?
Az engedelmesség határa a bűn, vagyis amikor olyat kérnek tőlem, ami Isten parancsaival szembemegy. Jézus „mindenben hasonló lett hozzánk, a bűnt kivéve” (Zsid 4,15). Ő a halálig engedelmes volt, vagyis az engedelmesség az egész életet átszövi. Ha Jézus elmenekült volna az Olajfák hegyén az Atya akaratának befogadásától, ha engedetlen lett volna (pl. félelemből), nem történik meg a megváltás. Ha nehéz az engedelmesség, Jézus készségébe kell kapaszkodnunk, abból tudunk erőt meríteni. Az engedelmesség jó lélekkel való megéléséhez szükséges, hogy az imádságainkban újra és újra mérlegeljük: hogyan engedelmeskedünk, miért és helyesen tesszük-e? Jézus, te most mit tennél?
Engedelmesség: türelem és hűség
Jézus azt mondja, hogy az üdvözülésünk kulcsa az állhatatosság (vö. Mt 10,22), vagyis amikor kompromisszumok nélkül és mindig tudunk engedelmeskedni: az Úrnak, az ő Egyházának, a mellettünk élő embernek. Az engedelmesség mindig „áldott állapot”: „Szeresd az Urat, a te Istenedet, engedelmeskedj szavának, ragaszkodj hozzá, hisz tőle függ életed és napjaid hosszúsága…” (MTörv 30,20). Az eddig végiggondoltak tükrében talán nem túlzás azt mondani, hogy önmagunknak is engedelmességgel tartozunk. Nem a saját szeszélyeinknek, rosszra hajló akaratunknak, hanem annak az „új embernek”, aki a keresztségtől vagyunk, aki a mi új énünk. Amikor hűséges vagyok az Úr parancsaihoz, az evangéliumi mentalitáshoz, amikor Jézus szelíd türelmével viselem a szenvedéseimet, amikor hűséges vagyok a hitben meghozott döntéseimhez, amikor türelemmel szeretem a felebarátot, a bennem lévő új embernek engedelmeskedem, vagyis önmagammá leszek: „mint engedelmes fiak, nem tudatlanságotok régi vágyaihoz alkalmazkodva, hanem a Szent szerint, aki titeket meghívott, magatok is egész életmódotokban szentek legyetek” (1Pét 1,14-15).
Személyes megfontolásunkhoz:
– Hinni engedelmesség. Minden bűn engedetlenség, ezért az Úrhoz való visszafordulás, a megtérés a neki való feltétlen engedelmességet jelenti. Miben kell most átengedned magad neki?
– A szüleinknek, házastársunknak, törvényes elöljáróinknak való engedelmesség segíti őket az irántunk való felelősségükben. Az irántuk való engedelmességgel tiszteled és szereted őket. Vizsgáld meg engedelmességed lelkületét: vezet-e ebben szeretet, a feléd irányuló kötelességeik iránti tisztelet és támogatás?
– Neked ki engedelmeskedik („így vagy úgy”)? Hogyan éled ezt meg? Szeretettel, gondoskodással fogadod?
nagymaros.katolikus.hu
