Kategóriák
Események

Habemus Papam! – Van Pápánk!

 

Jorge Mario Bergoglio az új pápa,

I. Ferenc

 


Jean-Luis Tauran, a bíborosi kollégium proto-diakónusa bejelentette a Szent Péter-bazilika balkonján, hogy

Jorge Mario Bergoglio jezsuita bíboros, Buenos Aires-i érsek lett az új pápa, Ferenc néven.

(Magyar Kurír)

 

 

 

Kategóriák
Események

XVI. Benedek pápa lemond péteri szolgálatáról

 

 
A Szentatya február 11-én bejelentette, hogy lemond péteri szolgálatáról.

XVI. Benedek pápa február 11-én, délelőtt 11 órakor, három szenttéavatási ügyben összehívott konzisztórium során tette közzé a hírt.

 

http://uj.katolikus.hu/kepek/2006/nagy/31896.jpg

 

„Kedves Testvérek!
Nem csak a három szentté avatás miatt hívtalak össze benneteket erre a konzisztóriumra, hanem azért is, hogy közöljem veletek döntésemet, amely nagy jelentőségű az egyház élete számára. Miután ismételten megvizsgáltam lelkiismeretemet Isten előtt, eljutottam arra a bizonyosságra, hogy erőnlétem, előrehaladott korom miatt, már nem alkalmas arra, hogy megfelelő módon gyakoroljam a péteri szolgálatot.

Nagyon jól tudom, hogy ezt a feladatot, spirituális lényege miatt, nem pusztán tettekkel és szavakkal, hanem szenvedéssel és imával is teljesíteni kell. Azonban a mai világban, amely gyors változásoknak van kitéve és a hitélet szempontjából nagy jelentőségű kérdések rázzák meg, Szent Péter hajójának kormányzásához és az evangélium hirdetéséhez szükség van mind a test, mind a lélek erejére. Ez az erő az utóbbi hónapokban olyan mértékben csökkent bennem, hogy el kell ismernem: képtelen vagyok jól megfelelni a rám bízott szolgálatnak.

Ezért, tudatában e tett súlyosságának, teljes szabadsággal kinyilatkoztatom, hogy lemondok szolgálatomról, mint Róma Püspöke, mint Szent Péter utóda, amelyre 2005. április 19-én a bíborosok révén kaptam megbízatást. 2013. február 28-án este 8 órától a római szék, Szent Péter széke üresnek nyilvánítandó. Az illetékeseknek konklávét kell összehívniuk az új pápa megválasztására.

Kedves Testvérek! Teljes szívemből köszönetet mondok nektek azért a szeretetért és munkáért, amellyel velem együtt hordoztátok szolgálatom súlyát és bocsánatot kérek minden hibámért. Most ajánljuk az Anyaszentegyházat Legfőbb Pásztora, a mi Urunk, Jézus Krisztus gondjaiba. Fohászkodjunk Szent Anyjához, Máriához, hogy anyai jóságával segítse a bíboros atyákat az új pápa megválasztásában. Ami engem illet, a jövőben is teljes szívvel kívánom szolgálni Isten Szent Egyházát imának szentelt életemmel”.

 

Magyar Kurír

 

 

 

 

 

Kategóriák
Események

II. János Pál pápa boldoggá avatása

 

Tiszteletre méltó II. János Pál pápa boldoggáavatása fontos egyházi esemény, amely a következő öt mozzanatból áll – olvashatjuk a február 18-án kiadott közleményben.

A szertartást előkészítő imavirrasztás április 30-án, szombaton este 20 órakor kezdődik Rómában, a Circus Maximus területén. A virrasztást a római egyházmegye szervezi, amelynek Isten szolgája püspöke volt. A szertartáshoz, amelyet Agostino Vallini bíboros, a pápa római helynöke vezet, XVI. Benedek pápa videó összeköttetésen keresztül csatlakozik.

A boldoggáavatási szertartás, amelynek főcelebránsa a Szentatya, május elsején, vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik a Szent Péter téren. A részvételhez nincs szükség jegyre, a tér és a környező utcák megközelítését a közbiztonsági szervek irányítják.

A szertartást követően minden hívő leróhatja tiszteletét az újonnan boldoggáavatott földi maradványai előtt a Szent Péter-bazilika Confessio oltáránál. A tiszteletadás lehetősége mindaddig tart, amíg véget nem ér a hívek áradata.

A boldoggáavatás utáni hálaadó szentmise május 2-án, hétfőn délelőtt fél 11-kor kezdődik a Szent Péter téren. A szertartást Tarcisio Bertone bíboros, vatikáni államtitkár mutatja be.

Az újonnan boldoggá avatott földi maradványainak újratemetésére magánszertartás keretében kerül sor a Szent Péter-bazilika Szent Sebestyén-kápolnájában.

Az egyes mozzanatok részleteit az illetékes hivatalok a későbbiekben teszik közzé.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

 

Az alábbi videón a boldoggáavatás szertartásának televíziós közvetítése látható:

 

http://videotar.mtv.hu/Videok/2011/05/01/09/II_Janos_Pal_boldogga_avatasa.aspx

 

 

 

 

Kategóriák
Események

Elhunyt Keszthelyi Ferenc püspök

 
 
keszthelyi.jpgA Váci Egyházmegye, a Ciszterci Rend Zirci Kongregációja, valamint a gyászoló rokonság Isten akaratában megnyugodva tudatja, hogy

Keszthelyi Ferenc Jeromos OCist
a Váci Egyházmegye kiérdemesült, nyugalmazott püspöke, Vác Város Pro Urbe díjjal kitüntetett polgára

2010. december 6-án, életének 83., szerzetesi fogadalmának 64.,  papságának 60., püspöki szolgálatának 18. évében, szentségekkel megerősítve az örökkévalóságba költözött.

Elhunyt főpásztorunktól 2010. december 14-én, kedden délelőtt 10 órakor a Váci Székesegyházban búcsúzunk.
Először az engesztelő szentmiseáldozatot mutatjuk be, majd a székesegyház altemplomában megfáradt testét örök nyugalomra helyezzük.

1928. március 16-án Egerben született. Középiskolai tanulmányait az egri ciszterci gimnáziumban végezte, 1946-ban a zirci noviciátusban megkezdte a fölkészülést a szerzetesi életre. A szerzetesrendek feloszlatása előtt, 1950-ben ünnepélyes fogadalmat tett. A rendek feloszlatása után a fiatal ciszterci teológus a székesfehérvári egyházmegyébe nyert felvételt.  Pappá szentelték Székesfehérváron, 1951. április 2-án. Káplán Polgárdiban 1951-1952, Nagytétényben 1952-1953, Budafok-Belvárosban káplán és hittanár 1953-ban, Remetekertvárosban ismét káplán. Tárnokligeten lelkészként 1962-től, majd ugyanitt 1965-től adminisztrátorként, 1967-1974-ig plébánosként szolgált. Budapest-Nagytétény plébánosa volt 1974-1992-ig. 1989-től az Országos Hitoktatási Bizottság igazgatója, megyéspüspöki kinevezésekor az MKPK irodaigazgatója is volt. 1992. február 11-én II. János Pál pápa kinevezte a váci püspöki székbe.
Papi és főpásztori szolgálata során elsőrendű feladatának tekintette a ministránstalálkozókat, a papi hivatást ébresztő közös együttléteket, táborozásokat. Sokat fáradozott a hitoktatás korszerűsítéséért, a hitoktatók részére 1969-től Kerekes Károly atyával rendszeresen szervezte a lelkigyakorlatokat, melyek aztán országos jellegűvé váltak. Irodalmi tevékenysége főként kateketika jellegű. Nagy érdeme az egyházmegyei iskolák újraindítása, valamint a kényszerűségből 1952-ben bezárt váci szeminárium újraindítása. Főpásztori szolgálata alatt történt az egyházmegyék átszervezése 1993-ban, majd 1995-ben Gödöllő-Máriabesnyőn egyházmegyei zsinatot tartott. A székesegyházat és az egyházi épületeket renováltatta.  Papi és püspöki életének szolgálatába a katekézis és a papnevelés állt.
Jelmondata: AMICI IN CHRISTO. Krisztusban barátok.
Isten tegye teljessé életét, amelyet teljesen rábízottjaira áldozott!
R.I.P.