Az ember visszanéz. Gyermekkoromat Letkésen éltem.
Elemi iskolában Szilaba László igazgató és Békefi Mihály kántor tanító tanítványa voltam. A község plébánosa, Keresztes János Ipolytölgyesről járt Letkésre, papi tevékenység ellátására. E három személy tevékenységének köszönhetem eddigi életem folyamán velem történt események átélését. Az elsőáldozás a letkési templomban lett kiszolgálva részemre. Ez időtől kezdve a vasárnapi szentmise beépült az életembe. A vasárnapi szentmisék mindig ünnepet jelentettek. A templom vasárnaponként megtelt a munkában fáradt felnőttekkel, az iskolás gyerekekkel és a már felnőtt fiatalokkal. Mindig jelen volt a két tanító is. A ministrálás az iskolásoknak csak ritkán volt lehetséges, mert a legénysorban lévők voltak az elsők e szolgálatban. Itt említem meg harangozó Laci bácsit, aki szigorú rendet tartott a fiatalok között. Emlékezetemben él még „Kati mányinak” nevezett idős asszony, aki a vasárnap délután kezdődő litániát tartotta, ha nem volt jelen a plébános.
Szorgalmas dolgos emberek éltek Letkésen. Egykori iskolatársaim közül már csak néhányan élünk. Mindig örömet okoz, ha letkési emberrel találkozom. Az alig több, mint tíz esztendeje megcsonkított hazánkban szegény körülmények között éltünk. Akkoriban még nem volt ránk szabadítva a média széles körű használata. Nem volt megfertőzve különféle hazug eszmékkel mindennapi életünk. Nehéz munkával, sokszor nélkülözéssel, de békében és boldogabban éltünk a mainál. A faluban a mai meghatározás szerint csak egy kisebbség élt. Életvitelük a cigány kultúra szerint működött. Iskolában együtt tanultunk. Nem voltak a mai szembeállított viszony történései. Az esetenkénti úgynevezett táncmulatságokon a letkési cigányok húzták a talp alá valót. Békességben éltünk együtt. Ha példákat kell felhoznom, mindig Letkésre hivatkozom. A hit gyakorlása, a munka becsületes végzése, a családok összetartozása jó példát adott a későbbi nem egyszerű problémáim elviselésére.
Így indult életem, mely mentes volt minden idegen befolyástól. Új és felújított eszmék harca kirobbantotta a második világháborút. Sok szenvedés, embermilliók halála jelzi emlékezetünkben. Majd hosszú megszállás, mely ismét sok szenvedéssel és emberáldozattal járt. Új világ ígéretével megkezdtük a szocializmus építését, mely teljesülés helyett félbe szakadt. Igaz, nem nyom nélkül. Megszületett egy hamis történelem hazánkról. A megszállás alatt ezt tanították. Ez idő alatt álmodoztunk. A keresztény Európáról. E helyett egy keresztény gyökereit megtagadó demokratikusnak mondott közösségbe léptünk. A mesterségesen tönkre tett gazdaságunk következményeként elértük a fekete bárány státuszát. A hatalom megszerzése fontosabb a magyar haza érdekeinél. Egyre szaporodik azoknak a száma, akik az ország megmentését hirdetik céljukként. Azt azonban nem mondják, kinek, minek a részére. Egyszer eljön majd az idő, hogy hazánk tönkretételében jeleskedő résztvevők számot kell, hogy adjanak tevékenységükről.
E rövid visszatekintés, melynek napi vonatkozásait átéltem, arra ösztönöz, hogy hálás szívvel gondoljak a Letkésen szerzett alapokra, az akkor ott élő emberekre, barátaimra, volt tanítóimra. Isten áldását kérem a letkésiekre, valamint azokra, akik engem felkészítettek tanításukkal és követendő példájukkal.
Kazi bácsi (Simon József)